Kártyabirtokos ÁSZF – Edenred Humanitárius Kártya
Hatályos 2023.10.26-ától

 

Kártyája használata előtt, kérjük, figyelmesen olvassa el a jelen ÁSZF-et. Az alábbi információk az Ön Kártyájának Általános Szerződési Feltételeit (ÁSZF) tartalmazzák és Önnek a Kibocsátóval fennálló jogviszonyát szabályozzák. A többes szám első személyű megfogalmazások a Kibocsátóra utalnak. A Kártya használatával Ön elfogadja a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeket. Az ÁSZF értelmezésével kapcsolatban, ill. ha annak valamely rendelkezésével nem ért egyet, kérjük, haladéktalanul lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal.

Aktiválás: a telefonos Ügyfélszolgálaton, a www.edenredkartya.hu oldalon vagy az IOS-en és Androidon elérhető Edenred mobilalkalmazással elvégzett művelet, amely során a Kártyabirtokos a számára kibocsátott Kártyát aktiválja. 2023.10.26. napjától nincs mód Kártya aktiválására.
Díj: a Kártyával kapcsolatosan az Ügyfelet terhelő, jelen ÁSZF 9. pontjában szereplő díjak és költségek.
Edenred Elfogadóhely Matrica: az Edenred logója, mely azt jelzi, hogy az adott helyen a Kártyát elfogadják.
Elektronikus Pénz: az elektronikus pénz kibocsátójával szembeni követelés által megtestesített, elektronikusan tárolt – ideértve a mágneses tárolást is – összeg, amelyet pénzeszköz átvétele ellenében bocsátanak ki a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló törvényben meghatározott fizetési műveletek teljesítése céljából, és amelyet az elektronikus pénz kibocsátóján kívül más természetes és jogi személy, jogi személyiség nélküli gazdasági társaság és egyéni vállalkozó is elfogad. Az elektronikus pénz készpénz-helyettesítő fizetési eszköz.
Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató: olyan harmadik feles fizetési pénzforgalmi szolgáltató, amelyet a Felügyelete felhatalmazott, hogy Számlainformációs Szolgáltatást nyújtson Önnek az Ön kifejezett hozzájárulásával egy különálló megállapodás alapján, amelyet Ön kötött vele.
Erős ügyfél-hitelesítés vagy EÜH: az Európai Unió belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló második (2015/2366/EU) irányelve, az úgynevezett PSD2 irányelv, kötelezővé teszi az erős ügyfél-hitelesítést, amelynek célja többek között az online/elektronikus fizetési műveletek biztonságosabbá tétele. Az EÜH egy olyan további biztonsági intézkedés, amely ellenőrzi, hogy Ön valóban jóváhagyta a Kártya és/vagy a Számla használatával kapcsolatos Tranzakciót vagy más cselekményt. Ennek keretében minden Kártyabirtokosnak meg kell adnia a telefonszámát, amelyre a Szolgáltató minden online/elektronikus fizetési művelet kezdeményezésekor egyedi kódot küld, és ezen kódot a Kártyabirtokosnak az online/elektronikus fizetési művelet jóváhagyásához be kell írni a megfelelő online felületen.
Érintéses fizetés: olyan fizetési mód, amely a Kártyabirtokosok részére lehetővé teszi a fizetést a Kártya POS terminál olvasójához történő hozzáérintésével. A jogszabály által meghatározott tranzakciós összeget meg nem haladó tranzakciók esetében PIN-kód megadását nem igényli.
Ft: magyar forint, Magyarország hivatalos pénzneme.
Felügyelet: Belgiumban a Belga Nemzeti Bank vagy más európai pénzforgalmi szolgáltató felett felügyeletet ellátó felügyelet.
Inaktivitás: amennyiben a Kártyát 12 hónap időtartam alatt vásárlásra nem használják, vagy nem érkezik rá feltöltés.
Edenred Humanitárius Kártya vagy Kártya: a Szerződés keretében az Ügyfél ÁSZF és az EMPS Megállapodás szerint az Ön részére használatra átadott minden Kártya (Kártyák). A Kártya:
• újra feltölthető, használata a rá feltöltött egyenleg erejéig vagy a Kártya lejáratáig, vagy az Ügyfél által meghatározott feltételek fennállása idejéig tart
• nem megszemélyesített kártya: a Kártyán nem szerepel a Kártyabirtokos neve, az Edenred rendszereiben a Kártya nem rendelhető Kártyabirtokoshoz.
A Kártya 2023.10.26. napjától nem tölthető fel újra.
Kártyabirtokos vagy Ön: az Ügyfél által a Kártya használatára jogosultnak ítélt természetes személy.
Kártyaelfogadó vagy Elfogadóhely: az a természetes vagy jogi személy, aki a Kártyát a Kártyabirtokosoktól áru adásvétele esetén elfogadja, és ahol a kártyaelfogadást a Programgazda technikailag lehetővé tette.
Kártyaszám: az Ön Kártyájának elülső oldalán található 16 jegyű szám.
Kibocsátó: PPS EU SA, a Belgiumban 0712.775.202 számon bejegyzett vállalkozás, amelynek elérhetősége: 1160 Brussels, boulevard du Souverain 165 boîte 9, Belgium. A PPS EU-t a Belga Nemzeti Bank felügyeli és adott számára engedélyt elektronikus pénz kibocsátására és pénzforgalmi szolgáltatások nyújtására.
Mastercard Elfogadóhely Matrica: a Mastercard International Incorporated logója, mely azt jelzi, hogy az adott helyen a Kártyát elfogadják.
Mastercard International Incorporated: a Mastercard International Incorporated gazdasági társaság, melynek székhelye: 2000 Purchase Street, Purchase, New York 10577 USA.
PIN: személyes azonosítószám, PIN-kód.
POS: értékesítési hely.
Program: az Edenred Humanitárius Kártyaprogram, melynek keretében a Kártya használatát biztosítjuk Önnek.
Programgazda: az Edenred magyarországi leányvállalata, Magyarországon bejegyzett gazdasági társaság, neve: Edenred Magyarország Kft. (székhely: 1134 Budapest, Váci út 45.,) a Kibocsátó pénzforgalmi közvetítője. A Programgazda pénzforgalmi közvetítői státusza megszűnt és valamennyi, jelen Szerződésben vagy jogszabályban foglalt feladatát a Kibocsátó veszi át 2023.10.26. napjától azzal, hogy a jelen Szerződés 4.1 pontjában jelölt, Elfogadóhelyekkel való szerződéses jogviszony továbbra is a Programgazdával áll fenn.
Rendelkezésre álló egyenleg: az Ön Kártyája tekintetében felhasználás céljára még rendelkezésre álló fedezet értéke.
Számla: az Ön Kártyájához rendelt, az elérhető pénzösszeget nyilvántartó funkció (nem betéti, megtakarítási vagy egyéb bankszámla).
Számlainformációs szolgáltatás: olyan online szolgáltatás, amely összesített információt nyújt Önnek egy vagy több pénzforgalmi szolgáltatónál (pl. bankok) lévő számlájával kapcsolatosan.
Szerződés: a jelen Kártyabirtokos ÁSZF, ill. annak időről időre kiadott új változatai.
Teljes levonandó összeg: a teljes tranzakciós összeg, beleértve – magán a Tranzakción túl – minden kapcsolódó díjat, költséget és adót.
Tranzakció: minden, az Ön Kártyájával lebonyolított POS vagy online kereskedelmi értékesítés.
Ügyfél: a Kártyabirtokos részére a támogatást nyújtó szervezet, amely szervezet a Programgazdával és a Kibocsátóval szerződést kötött, amelynek keretében a Kártya legyártásra került. A Programgazda, illetve a Kibocsátó az Ügyféllel kötött szerződést felomondta, aminek következtében új Kártya nem kerül kibocsátásra, Kártya cseréjére nincs lehetőség és az Ön Kártyájának a funkciói és használata a jelen Szerződésben megfogalmazottak szerint módosulnak 2023.10.26. napi hatállyal.
Ügyfélszolgálat: az Ön Kártyájával kapcsolatos kéréseket, ill. szolgáltatás-igényléseket intéző kapcsolattartó központ. Az Ügyfélszolgálat elérhetőségeit a Weboldal tartalmazza, kérjük, hogy a kapcsolatfelvételt megelőzően ellenőrizze a Weblapon közzétett kapcsolati adatokat.
Weblap: az Edenred www.edenred.hu webcímen elérhető weboldala, melyen a jelen ÁSZF és az Adatkezelési tájékoztató is megtalálható, illetve amely az Ügyfélszolgálat elérhetőségeit is tartalmazza.

2.1. Az Ön Kártyája egy Elektronikus Pénzzel feltöltött kártya, amely 2023.10.26. napjától nem újratölthető. Nem hitel- vagy betéti kártya. A Rendelkezésre álló egyenleg nem kamatozik, így megtakarításra nem, csak fizetési műveletekre használható, de minden esetben csak a Szerződésben meghatározott feltételek mellett.
2.2. Az Ön Kártyáját a MasterCard International Incorporated engedélye alapján a Kibocsátó állította ki. Ez a Kártya egy Elektronikus Pénz termék. A jelen Kártyához tartozó Elektronikus Pénzt a Kibocsátó biztosítja, a Kibocsátó elektronikuspénz-kibocsátási tevékenységét és pénzforgalmi szolgáltatását pedig a Belga Nemzeti Bank szabályozza. Az Ön Kártyahasználattal kapcsolatos jogaira és kötelezettségeire az Ön és a Kibocsátó között létrejött jelen Szerződés az irányadó; Ön nem áll jogviszonyban a MasterCard International-lel, ill. annak kapcsolt vállalkozásaival. Amennyiben a Kártya használatával kapcsolatosan problémát észlel, lépjen kapcsolatba az Ügyfélszolgálattal. A Kártyára összeg feltöltése az Ügyfél megrendelésére történik, magyar forintban a jelen dokumentumban, illetve az Ügyfél ÁSZF-ben foglalt feltételek mellett azzal, hogy 2023.10.26. napjától a Kártyára nem tölthető további Elektronikus Pénz, de a 2023.10.26. napján fennálló egyenleget a jelen Szerződésben meghatározottak szerint felhasználhatja. Az Ügyfél jogosítja fel Önt a Kártya használatára, mégpedig az Ön Edenred Kártyáján elhelyezett Elektronikus Pénz erejéig. Az Elektronikus Pénzzel kapcsolatos minden jog (beleértve annak tulajdonjogát) az Ügyfélé marad. A Kártya a Kibocsátó tulajdonát képezi.
2.3. A jelen ÁSZF-ben foglalt feltételek magyar nyelven kerültek rögzítésre, és csak magyar nyelven elérhetőek. Vállaljuk, hogy a Kártyájával, ill. Számlájával kapcsolatos ügyekben magyar nyelven tartjuk Önnel a kapcsolatot.
2.4. Ellenőrzési és biztonsági célokból, mint például az Erős ügyfél-hitelesítési intézkedések alkalmazása, néhány személyes adatot be kell kérnünk Öntől, ideértve az Ön mobiltelefonszámát is. Az Erős ügyfél-hitelesítési intézkedések adminisztrációjának céljából ezeket az adatokat harmadik fél szolgáltatóinknak továbbítjuk.
2.5. A Kártya használatával Ön kifejezetten elfogadja és felhatalmazza az Edenredet, hogy az Ügyél részére információt adjon át az Ön Kártyáján lévő mindenkori egyenlegről.

3.1. A Kártya kizárólag az Aktiválása után használható. Aktiváláskor a kézhez vett kártyához mellékelt tájékoztatón leírtak szerint járjon el. Az aláírás és/vagy Aktiválás elmaradásából a Kibocsátót és a Programgazdát semmilyen felelősség nem terheli.
3.2. A Kártya Aktiválását a kártyabirtokos információs vonal (+36 1 382 4000) Aktiválás menüpontjában tudja elvégezni a Kártyabirtokos. A Kártya Aktiválása után Ön kap egy 4 számjegyű PIN-kódot. PIN-kódját tartsa mindig biztonságos helyen, azt soha ne adja ki senkinek, és a PIN-kód beütésekor is ügyeljen arra, hogy azt mások ne tudják leolvasni. PIN-kódját harmadik félnek nem adjuk ki. Ha elfelejti PIN-kódját keresse fel az Ügyfélszolgálat elérhetőségeit
3.3. Kártya aktiválásra vagy regisztrációra 2023.10.26. napjától nincs lehetőség..
3.4. Amennyiben Ön szeretne, igénybe vehet egy Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltatót, aki Számlainformációs Szolgáltatást nyújt Önnek a Kártyájával kapcsolatosan. Javasoljuk, hogy Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató igénybevétele előtt ellenőrizze, hogy a Felügyelet engedélyezte-e számára a Számlainformációs Szolgáltatás nyújtását. Önnek minden alkalommal kifejezetten hozzá kell járulnia vagy meg kell osztania a Számla adatait az Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltatóval, amikor annak hozzá kell férnie a Számlához annak érdekében, hogy a Számlainformációs Szolgáltatást nyújtson Önnek. Kérjük, mindig mérlegelje annak következményeit, ha megosztja a Számla- vagy személyes adatait.
3.5. Amikor egy Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató hozzáférést kér az Ön Számlájához a Számla adatait felhasználva annak érdekében, hogy Számlainformációs Szolgáltatást nyújtson Önnek, azt feltételezzük, hogy Ön erre felhatalmazta. Felhívjuk a figyelmét, hogy kötelesek vagyunk hozzáférést biztosítani az Ön Számlájához, amennyiben ezt egy Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató kéri és ezt csak meghatározott esetekben utasíthatjuk vissza.
3.6. Amennyiben megtagadjuk az Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató számára az Ön Számlájához való hozzáférést, a visszautasítás után azonnal tájékoztatjuk Önt a visszautasítás okáról, kivéve, ha ezt jogszabályi vagy biztonsági okokból kifolyólag nem tehetjük.

4.1. A Kártya kizárólag azon Kártyaelfogadóknál használható, ahol a Programgazda azt lehetővé tette. A Kártyával igénybevehető termékeket az 1. számú melléklet tartalmazza. A Programgazda, illetve a Kibocsátó az üzletek, üzletláncok egyes boltjai termináljainak a várhatótól eltérő kártyatársasági besorolásáért vagy az üzletek besorolásának esetleges változásáért felelősséget nem vállal. A Kártya tekintetében rendelkezésre álló egyenleg kizárólag a Kártyához rendelt termék ellenértékének teljes vagy részleges kiegyenlítésére használható fel. A Kártya rendeltetésellenes használatáért a Kibocsátó és a Programgazda nem vállal felelősséget. Az Ön Kártyája és az annak tekintetében Rendelkezésre álló egyenleg kizárólag magyar forintban lebonyolított Tranzakciókra használható, ide nem értve a készpénzre vagy számlapénzre való beváltást vagy átváltást.
4.2. Az Ön Kártyájára csak az Ügyfél tud egyenleget feltölteni azzal, hogy 2023.10.26. napjától a Kártyára nem tölthető további Elektronikus Pénz. A Kártyára egyenleget feltölteni, valamint a Kártyát használni a mindenkor hatályos pénzmosás elleni jogszabályokban foglaltak szerint lehet, így az Ön Kártyáján lévő mindenkori egyenleg nem haladhatja meg a 45.000 (negyvenötezer) forintot. A Tranzakciók hitelesítéséhez a Teljes levonandó összegnek kisebbnek vagy egyenlőnek kell lennie, mint az Ön Kártyáján található Rendelkezésre álló egyenleg. A Kártyát nem használhatja a Kártya lejárati napja után, sem pedig akkor, ha a Teljes levonandó összeg meghaladja a Rendelkezésre álló egyenleget, ill. akkor sem, ha az Ügyfél valamilyen okból úgy ítéli meg, hogy Ön már nem jogosult a Kártya használatára. Ha valamely Tranzakció bármilyen oknál fogva az Ön Kártyájának Rendelkezésre álló egyenlegénél nagyobb összeggel kerül feldolgozásra, Ön köteles a Kibocsátó részére – a tőle kapott számla kézhezvételétől számított 14 napon belül – visszafizetni azon összeg(ek)et, mely(ek)kel a Teljes levonandó összeg az Ön rendelkezésre álló egyenlegét meghaladja. Amennyiben az összeget a Kibocsátótól kapott számla kézhezvételétől számított 14 napon belül nem fizeti vissza, a Kibocsátó jogosulttá válik arra, hogy megtegyen minden, a kintlévőségei behajtásához szükséges intézkedést, jogi lépést, ideértve a Kártya további használatának felfüggesztését is.
4.3. Kártyájával az Elfogadóhelyeken lebonyolítani kívánt Tranzakciókat esetenként PIN- vagy (online Tranzakciók esetén) CVC kódja megadásával hitelesítheti. Érintéses tranzakció a jogszabály által meghatározott fizetési érték alatt PIN-kód nélkül érvényesíthető. Minden Ön által hitelesített Tranzakcióért Ön felelős. A Tranzakciót érintéssel is jóváhagyhatja úgy, hogy a Kártyát hozzáérinti ilyen fizetést támogató olvasóhoz. Egymást követően öt (5) érintéses tranzakciót hajthat végre, amelyek után a további érintéses tranzakciók elutasításra kerülnek, vagyis a tranzakció engedélyezéséhez Önnek meg kell adnia a PIN-kódját. Kérjük, ügyeljen arra, hogy általában már nem lehetséges a Tranzakció megállítása annak jóváhagyása után és miután azt a Kibocsátó megkapta. A Kibocsátó visszautasíthatja a Tranzakciót, ha úgy ítéli meg, hogy az a jelen ÁSZF-ben foglaltakkal ellentétes vagy törvénysértő (pl. lopott Kártyával végzett Tranzakció).
4.4. A Kártyabirtokos a Rendelkezésre álló egyenlegét bármikor lekérdezheti az adott Ügyfélszolgálati elérhetőségen.
4.5. Biztonsági okokból az Elfogadóhelyek kötelesek a Kibocsátótól az Ön Tranzakcióihoz minden esetben engedélyezést kérni POS vagy VPOS terminálon keresztül. Bizonyos esetekben az Elfogadóhelyek elvárhatják, hogy az Ön Rendelkezésre álló egyenlege nagyobb legyen, mint maga az Ön által végrehajtani kívánt Tranzakció. Öntől kizárólag a végrehajtott Tranzakció tényleges és végleges értéke kerül levonásra. A Kereskedők akkor kérik ezt, ha megtörténhet, hogy több fedezetre lesz szükségük, mint amekkorát Ön eredetileg el kívánt költeni. Például:
4.5.1. Internetes Elfogadóhelyek: egyes internetes Elfogadóhelyek oldalai regisztrációkor vagy a fizetési szakaszban fizetési engedély iránti kérést küldhetnek Önnek, hogy ellenőrizzék a fedezet rendelkezésre állását; ez ideiglenesen érintheti az Ön Rendelkezésre álló egyenlegét. Kérjük, vegye figyelembe azt is, hogy egyes oldalak az áruk kiszállításáig nem vonják le a kifizetendő összeget. Rendelkezésre álló egyenlegének lekérdezésekor, kérjük, vegye figyelembe a lehívható fedezet effajta lehetséges változásait is, és ezek fényében állapítsa meg, hogy van-e a Kártyáján a vásárlásainak fedezetére elegendő összeg. A Kártya nem használható olyan online fizetéshez, ahol az elszámolás pénzneme nem magyar forint.
4.6. 3D Secure alkalmazása
4.6.1. A 3D Secure az internetes vásárlásoknál alkalmazott fizetési azonosítási szabvány, mely magasabb szintű biztonságot jelent áruk vagy szolgáltatások online vásárlásakor a technológiát alkalmazó kereskedőknél. Ez az Erős ügyfél-hitelesítés egyik formája. Az online fizetések biztonságának növelése érdekében Önnek mindinkább a 3D Secure alkalmazásával kell megerősítenie személyazonosságát online fizetések során.
4.6.2. A 3D Secure használata során:
• Önnek rendelkeznie kell internet hozzáféréssel
• Önnek rendelkeznie kell mobiltelefonnal
• Önnek jó mobilszámot kell megadnia
• az Ön mobiltelefonjának alkalmasnak kell lennie szöveges üzenetek fogadására
Fontos meggyőződnie arról, hogy az általunk tárolt személyes adatai (különös tekintettel a mobiltelefonszámára) naprakészek-e. Ezt ellenőrizheti az adott Ügyfélszolgálati elérhetőségen.
4.6.3. Amennyiben olyan online vásárlást folytat, amelyhez hitelesítés szükséges, akkor Ön a 3D Secure ellenőrző képernyőre kerül.
4.6.4. Önnek a vásárlás befejezéséhez meg kell adnia a mobiltelefonjára szöveges üzenet formájában küldött egyszer használatos jóváhagyó kódot (továbbiakban: jóváhagyó kód). A jóváhagyó kód megadására Önnek meghatározott idő és meghatározott számú próbálkozás áll rendelkezésére. Amennyiben nem adja meg helyesen a jóváhagyó kódot, úgy nem tudja befejezni az online vásárlást.
4.6.5. A jóváhagyó kód csak annál az online vásárlásnál érvényes, amely vonatkozásában érkezett.
4.6.6. A 3D Secure használatával hitelesített minden tranzakciót Ön által engedélyezett tranzakciónak tekintünk.
4.6.7. A 3D Secure szolgáltatás díja jelen ÁSZF 9.2. pontjában kerül meghatározásra. Ön felel a mobiltelefon-szolgáltatója által felszámított SMS-díjakért.
4.7. A Kártya személyazonosság igazolására nem használható.
4.8. Kártyáját nem használhatja fel utazási csekkek kiváltására, pénzváltásra, Elfogadóhelyektől készpénz visszatérítésre, hitelkártyákkal, banki hiteltúllépésekkel vagy hitelszerződésekkel kapcsolatos kintlévőségek kiegyenlítésére, szerencsejáték céljára, társkereső- és escort szolgáltatásokra, illetve automata üzemanyagtöltő állomásokon és tüzelőanyagértékesítő helyeken.
4.9. Megújuló/ismétlődő tranzakciók kiegyenlítésére a Kártya nem használható.
4.10. Az Ön Számláján található Rendelkezésre álló egyenleg nem kamatozik.

5.1 A Kártyája 2023.10.26. napjától nem tölthető újra.

6.1. Amennyiben az Ön Kártyájának lejárati dátuma későbbi, mint 2023.12.31. napja, úgy a Kártyájának lejárati napja az elülső oldalára nyomtatottaktól eltérően 2023.12.31. napja. Amennyiben az Ön Kártyájának lejárati dátuma 2023.12.31. napja vagy korábbi dátum, úgy Kártyájának lejárati dátuma nem változik, hanem megegyezik a Kártya elülső oldalára nyomtatott dátummal. Kártyáját annak lejárata után nem használhatja, és a Kártya megújítására nincs lehetőség.
6.2. A Kártya lejáratát követően a Kibocsátó a rendszerében rögzített, Ügyfélhez tartozó lejáró Kártyákat véglegesen zárolja. Az Ügyfél a Kártya érvényességének lejárata után 5 évig kérheti az Elektronikus Pénz visszaváltását.
6.3. A 2.2 pont értelmében a Kártya lejárata után az Ön Kártyáján maradt Rendelkezésre álló egyenleg, valamint az Elektronikus Pénzzel kapcsolatos minden törvényes jog az Ügyfélé marad, azok Önre nem szállnak át.
6.4. A Kártyával kapcsolatosan 12 hónap Inaktivitás után a Kibocsátó a 9. pont szerinti Inaktivitási díjat számít fel. A Kibocsátó az Inaktivitási díjat a Kártya aktiválásától függetlenül felszámítja.

7.1. Az Ön Kártyájának hitelesítését korlátozhatjuk vagy megtagadhatjuk, ha a Kártya használata a jelen Szerződés megszegésére irányul vagy irányulhat, ill. ha alapos okkal feltételezhetjük, hogy Ön vagy valamely harmadik fél valamilyen, a Kártyával kapcsolatos bűncselekményt vagy más visszaélést követett el vagy készül elkövetni.
7.2. Amennyiben ki kell vizsgálnunk valamely, a Kártyával lebonyolított Tranzakciót, Ön köteles ebben velünk, ill. szükség esetén bármely más hivatalos szervvel együttműködni.
7.3. Ön soha:
7.3.1. ne engedje, hogy más személy használja az Ön Kártyáját vagy bármilyen módon hozzáférjen ahhoz,
7.3.2. ne írja fel a Kártyájára vagy máshová a PIN-kódját, CVC számát, jelszavát, a Kártyával, Számlával, azonosító adatokkal kapcsolatos egyéb biztonsági információt,
7.3.3. ne adja ki vagy tegye más módon hozzáférhetővé PIN-kódját más személy számára: sem szóban, sem úgy, hogy a kód megadásakor az mások által megfigyelhető legyen, sem egyéb más módon
7.3.4. ne ossza meg vagy tegye más módon hozzáférhetővé a Kártyát, Számlát vagy hozzáférési adatokat harmadik személyek részére, kivéve, ha a harmadik fél egy Engedélyezett Számlainformációs Szolgáltató és Ön igénybe kívánja venni a Számlainformációs Szolgáltatását.
7.4. Ön felelős minden olyan Tranzakcióért, melyet Ön a PIN- vagy CVC kódja révén hitelesített vagy érintéses tranzakció esetén nem lehet bizonyítani, hogy harmadik személy nem férhetett hozzá a Kártyához.
7.5. Ön vállalja, hogy kártalanít és mentesít bennünket, valamint partnereinket és az ezekkel közös cégcsoportba tartozó vállalatokat minden, a jelen ÁSZF kikényszerítése érdekében tett jogi lépés költségei, és/vagy a jelen ÁSZF bármilyen megsértése vagy a Kártya Ön általi vagy Ön által hitelesített csalárd felhasználása vonatkozásában.
7.6. A Kártyabirtokos a Tranzakció teljesítését követően haladéktalanul, de legfeljebb a Tranzakció teljesítését követő tizenharmadik hónapnak a Kártya megterhelésének napjával megegyező napjáig kezdeményezheti a jóvá nem hagyott vagy a jóváhagyott, de hibásan teljesített fizetési művelet helyesbítését. Ha a lejárat hónapjában nincs a Terhelés napjának megfelelő naptári nap, akkor a határidő lejárta a hónap utolsó napja
7.7. A Kártyabirtokos kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy az olyan jogkövetkezményekért, amely a Kártya nem jogszerű használatából ered az Elfogadóhely és/vagy a Kártyabirtokos felelős, így a Programgazdát vagy a Kibocsátót nem terheli felelősség.
7.8. Amennyiben az Elfogadóhely és a Kártyabirtokos között létrejött jogviszony keretében bármilyen okból a Kártyabirtokos részére történő visszatérítés válik szükségessé, akkor a Kibocsátó az Elfogadóhely vagy a Kártyabirtokos írásos kérelmére és a Tranzakció beazonosítást követően teljesíti a jóváírást azzal, hogy amennyiben az Elfogadóhely részére a kifizetés már megtörtént, akkor kizárólag abban az esetben írja jóvá a Kártyabirtokos Kártyáján a visszatérítendő összeget, ha az Elfogadóhely a kérelmével egyidejűleg megtéríti a teljes összeget a Kibocsátó részére.
7.9. A Kártyabirtokos kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a Tranzakció törlése/módosítása, illetőleg az eredeti állapot visszaállítása kizárólag valós okokra alapítottan és az Elfogadóhellyel együttesen előterjesztett egybehangzó nyilatkozatban kezdeményezhető.
7.10. A Kártyabirtokos kifejezetten tudomásul veszi és elfogadja, hogy a közte és az Elfogadóhely közötti elszámolás vagy visszatérítés, valamint az ezzel kapcsolatos kérelem, továbbá az ebből származó igényérvényesítés nem képezheti a Programgazdával vagy a Kibocsátóval való elszámolásnál beszámítás alapját, így az Elfogadóhely és a Kártyabirtokos közötti igényeknek a Programgazdával vagy a Kibocsátóval szembeni érvényesítésére semmilyen jogcímen nincs lehetősége, ezzel kapcsolatos felelősségét a Programgazda és a Kibocsátó kifejezetten teljeskörűen kizárja.

8.1. A Kártyán lévő Elektronikus Pénzt ugyanúgy kell kezelnie, mint a pénztárcájában lévő készpénzt. Ha Kártyáját elveszíti vagy azt ellopják, akkor a rajta lévő összeg ugyanúgy elveszhet, mintha a pénztárcájában lett volna.
8.2. Elvesztés, lopás, csalás vagy a Kártya jogosulatlan használatával fenyegető bármely más veszély, valamint a Kártya megsérülése vagy meghibásodása esetén azonnal forduljon az Ügyfélszolgálathoz! Az Ügyfélszolgálati ügyintézéshez kizárólag az Ügyfél rendelkezik a szükséges információkkal a Kártya jellegére tekintettel, így csak az Ügyfél tud eljárni az ügyintézés során, ezért kérjük, jelezze az Ügyfél felé is a Kártya ellopását, elvesztését, megsérülését vagy meghibásodását. Az Ügyfélszolgálati ügyintézéshez meg kell adnia az Ön és Kártyájának azonosításához szükséges adatokat..
8.3. Feltéve, hogy a 8.2 pontban foglaltak szerint értesített minket, és hogy a 8.4 pont alkalmazhatósága nem forog fenn, Ügyfélszolgálatunk fentiek szerinti értesítésének pillanata után előállt veszteségekért Ön nem felelős. Az értesítést megelőzően Ön 15.000 forint értékhatárig viseli a bekövetkezett kárt. Ha Kártyáján Rendelkezésre álló egyenleg maradt az értesítést követően, az Ügyfél a Kibocsátótól kérheti Kártyára feltöltött, Ügyfelet megillető összeg visszaigénylését. 2023.10.26. napjától a Kártya cseréjére nincs lehetőség.
8.4. Abban az esetben, ha a bejelentett eseményt az Ön szerződésszegése vagy Önnek felróható magatartás okozta, vagy ha azzal kapcsolatban csalárd vagy visszaélésszerű magatartás megalapozott gyanúja merül fel, úgy minden veszteségért Ön felelős.

9.1. A Kártya használata során az alábbi Díjak kerülnek felszámításra.
9.1.1. Havi díj: az Elektronikus Pénznek a Kártyán való rendelkezésre tartási díja, mely havonta kerül felszámításra azzal, hogy ha ezen díj terhelése fedezethiány miatt nem lehetséges, akkor annak levonására adott hónapon belül több kísérletet teszünk.
9.1.2. Inaktivitási díj: felszámításra kerül, amennyiben a Kártyát 12 hónap időtartam alatt vásárlásra nem használják.  Az Inaktivitás kezdő időpontja az utolsó feltöltés vagy vásárlás időpontja, amely mindig újraindul. Az Inaktivitási díjat a Kibocsátó a Szerződés megkötését követően számítja fel azzal, hogy a 12 hónapos Inaktivitás kezdő időpontja a Kártya legyártásának napjával kezdődik.
9.1.3. EÜH díj: A Kibocsátó az EÜH elvégzése érdekében SMS-ben minden online/elektronikus fizetési művelet jóváhagyására egyedi kódot küld. Ezen egyedi kód generálásának, megküldésének a díja, mely díj felszámításától a Kibocsátó ellenkező rendelkezésig eltekint.
9.1.4. Kényelmi díj: Kártyabirtokos által igényelt kiegészítő szolgáltatás díja, amely keretében a tranzakciókról sms értesítést kér a Kártyabirtokos.
9.1.5. ATM szolgáltatási díj: egyenleglekérdezés.
9.1.6. Számlakivonati díj: abban az esetben kerül felszámításra, ha a Kártyabirtokos nyomtatott számlakivonat megküldését kéri postai úton.
9.1.7. Lezárási díj: a Kártya lejáratát követő 5 után Kibocsátó jogosult a fennmaradó egyenleg erejéig számlazárási díjat érvényesíteni.
9.1.8. Visszaváltási díj: az Elektronikus Pénznek az Ügyfél kérésére az általa megjelölt bankszámlára történő utalási díja. Visszaváltáskor a jogszabályi előírások szerint járunk el. Ezzel kapcsolatosan, kérjük, keresse Ügyfélszolgálatunkat!
9.1.9. Kezelési díj: 2024.01.31 napját követően a Kibocsátó jogosult kezelési díjat érvényesíteni, amennyiben addig a napig a Kibocsátó az Ügyfélnek felróható okból nem képes az Elektronikus Pénzt visszaváltani, így különösen, mert az Ügyfél nem kérte az Elektronikus Pénz visszaváltázását az Ügyfélnek megküldött, 2023.08.15-én kelt írásbeli tájékoztatóban foglaltak szerint.

9.2. Díjak mértéke:

 

Havi díj Inaktiválási díj EÜH díj Kényelmi díj ATM szolgál-tatási díj Számla-kivonati díj Lezárási díj Visszaváltási díj Kezelési díj
Edenred Humanitárius kártya 40Ft/hó 799Ft/hó 20Ft/sms 400Ft/sms 100Ft/tranzakció 500 Ft fennmaradó egyenleg erejéig utalt összeg 3%-a, de minimum 1500 Ft. 1200Ft/hó

10.1. Ha Ön okkal feltételezi, hogy valamely Tranzakció, amelyhez az Ön Kártyáját használták, jogosulatlan volt, vagy azt hiba folytán vezették rá az Ön által használt Kártya Rendelkezésre álló egyenlegére, akkor – feltéve, hogy a Tranzakció időpontja utáni 13 hónapon belül értesít minket – kivizsgáljuk a Számlát és a Tranzakció körülményeit. Ennek keretében kötelezhetjük Önt arra, hogy a vitatott Tranzakcióval kapcsolatban a megfelelő hatóságokkal kapcsolatba lépjen.
10.2. Ha a jogosulatlan Tranzakció Ön általi bejelentésének időpontjában rendelkezésünkre álló bizonyítékok alapján nincs alapos okunk azt feltételezni, hogy Ön a jelen ÁSZF-ben foglalt feltételeket gondatlanságból vagy szándékosan nem teljesítette, vagy csalárd magatartást tanúsított, minden jogosulatlan Tranzakciót visszatérítünk a Kártya Rendelkezésre álló egyenlegére, amint ez lehetséges.
10.3. Ha azonban olyan információt kapunk, amely arra utal, hogy a vitatott Tranzakció valódi volt, az ilyen Tranzakciók értékét minden esetben levonhatjuk az által használt Kártya Rendelkezésre álló egyenlegéből.
10.4. Fenntartjuk a jogot arra, hogy ne térítsük vissza a Kártya Rendelkezésre álló egyenlegére azon összegeket, ha Ön nem a jelen Szerződésnek megfelelően járt el, és ha az esetleges csalárd követeléseket az illetékes hatóságok felé nem jelentette.
10.5. Amennyiben Ön olyan megállapodást kötött, melynek értelmében valamely, az Európai Gazdasági Térségben működő más személy kifizetést vonhat le az Ön Kártyájáról (pl. ha egy kereskedőnek fizetés céljából megadta Kártyája adatait), akkor – az összes alábbi feltétel teljesülése esetén – kérheti tőlünk a kifizetés visszatérítését, amelyet a kérése hozzánk történő beérkezést követő 10 munkanapon belül teljesítünk:
10.5.1. ha a felhatalmazásban nem került meghatározásra a pontos fizetendő összeg;
10.5.2. ha az Ön Számlájára terhelt összeg nagyobb volt, mint amire Ön – a körülmények, így pl. a korábbi költekezési szokásai alapján – ésszerűen számíthatott volna; és
10.5.3. ha visszatérítés iránti kérését az összegnek a Kártyára történő terhelése utáni nyolc héten belül jelzi.

11.1. A jelen ÁSZF-ben foglaltakkal kapcsolatos minden panasszal első fokon a Kibocsátót kell felkeresni, a jelen ÁSZF 18. pontjában említett Ügyfélszolgálaton keresztül.
11.2. Minden panaszt saját panaszkezelési eljárásunk keretében kezelünk. Kérésre rendelkezésére bocsátjuk panaszkezelési eljárásunk leírásának egy példányát.
11.3. A Kártyára a Belga Letéti Garancia Kártalanítási Rendszere (sem pedig bármilyen betétbiztosítási rendszer) nem vonatkozik. Ugyanakkor az Ön fedezetét fizetésképtelenségünk esetén megóvjuk.

12.1. Ha a jelen Kártyabirtokos ÁSZF bármely része összeférhetetlen valamely jogszabályi vagy rendelkezésben foglalt előírással, úgy a Szerződés azon részének nem szerzünk érvényt, viszont úgy kezeljük, mintha az valójában a vonatkozó jogszabályi vagy rendelkezésben foglalt előírást tükrözné. Ha az új jogszabályi vagy a szabályozásokban foglalt előírásoknak való maradéktalan megfelelés érdekében kénytelenek vagyunk a működésünket érintő változtatásokat eszközölni, úgy ezeket az elvárható legrövidebb időn belül foganatosítjuk.
12.2. A Kibocsátó jogosult a Szerződést egyoldalúan az Ügyfél előzetes tájékoztatása nélkül módosítani. A módosításokat a Kibocsátó a hatálybalépésük előtt legalább 15 nappal a Weblapon közzéteszi, illetve a módosításról kifejezett tájékoztatót is közzétesz a Weblapon.
12.3. A Kibocsátó előzetes tájékoztatását követően jogosult a Szerződést az Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos hátrányára módosítani. A Kibocsátó által bevezetett új szolgáltatáshoz kapcsolódó Díj bevezetése nem minősül az Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos számára hátrányos módosításnak, amennyiben az az Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos számára nem kötelező vagy a módosítások csak a módosítás időpontja után aktivált Kártyákra vonatkoznak.
12.4. A Kibocsátó az Ügyfélre és/vagy a Kártyabirtokosokra nézve hátrányos módosításokról azok hatálybalépése előtt a Weboldalon való közzététellel tájékoztatja az Ügyfelet és/vagy a Kártyabirtokost. Amennyiben az Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos a Szerződés módosításának hatálybalépése napjáig írásban nem él kifogással, úgy a módosítások az Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos által kifejezetten elfogadottnak tekintendők. Azz Ügyfél és/vagy a Kártyabirtokos a módosítás hatálybalépésének napjáig jogosult a Szerződés azonnali, díj-, költség- vagy egyéb fizetési kötelezettségmentes felmondására. A módosítás hatálybalépését követően a Felek közötti jogviszonyra a módosított ÁSZF rendelkezései az irányadók.

13.1. Ha Ön bármilyen okból kifolyólag már nem jogosult a Kártya használatára, úgy a Szerződés megszűnik és a Kártya azonnal letiltásra kerül, és a Rendelkezésre álló egyenleget Ön többé nem tudja felhasználni.
13.2. A jelen Szerződést az alábbi esetekben bármikor megszüntethetjük vagy felfüggeszthetjük azonnali hatállyal (az ügy rendezéséig vagy a Szerződés megszüntetéséig), ha Ön a jelen Kártyabirtokos ÁSZF-et megszegte, vagy ha a Kártyát felróható, csalárd módon vagy jogellenes célokra használta vagy szándékozott használni, vagy ha harmadik felek eljárása miatt az Ön Tranzakcióinak feldolgozását nem áll módunkban tovább folytatni (rendkívüli szerződés felmondás) vagy azt feltételezzük, hogy valamilyen biztonsági probléma lépett fel a Kártyával kapcsolatosan.
13.3. A Szerződés a Kártya érvényességének lejáratával megszűnik.
13.4. A Szerződés megszűnése esetén a Rendelkezésre álló egyenleget a Szerződés megszűnésének napjától többé nem tudja felhasználni.
13.5. A megszüntetés bármely fenti esete kapcsán, vagy ha Ön már nem jogosult a Kártya használatára, az Elektronikus Pénzzel kapcsolatos minden törvényes jog, valamint a Rendelkezésre álló egyenleg az Ügyfélé marad, azok Önre nem szállnak át.
13.6. Abban az esetben, ha felfüggesztjük vagy megszüntetjük a Számláját vagy a Kártyáját, azonnal vagy közvetlenül azután tájékoztatjuk Önt vagy az Ügyfelet, hogy a Kártya és/vagy Számla felfüggesztésre vagy megszüntetésre került, valamint ennek okáról, kivéve, ha ezt nem tehetjük jogszabályi vagy biztonsági okokból kifolyólag. Ezen felül mindenkit tájékoztathatunk erről, aki a Tranzakcióban érintett, ha felfüggesztésre kerül sor.

14.1. A jelen Szerződéssel kapcsolatos (szerződéses, szerződésen kívüli károkozással kapcsolatos – beleértve a hanyagságot -, törvényes kötelezettség megszegése miatt viselt, ill. egyéb) felelősségünk az alábbi kivételekkel és korlátozásokkal érvényes:
14.1.1. nem vállalunk felelősséget semmilyen, általunk elháríthatatlan okból (beleértve, de nem kizárólag a hálózati szolgáltatások, ill. az adatfeldolgozó rendszerek hibáiból) közvetlenül vagy közvetetten bekövetkező mulasztásért;
14.1.2. nem vállalunk felelősséget elmaradt haszonért, üzletvesztésért és semmilyen közvetett, következményes, különleges vagy büntetési kárért, ill. veszteségért;
14.1.3. ha a Kártya a mi mulasztásunk folytán hibás vegye fel a kapcsolatot az Ügyfélszolgálattal; és
14.1.4. minden egyéb olyan körülmény esetén, melyben mi mulasztottunk, felelősségünk maximum az Ön Kártyáján található Rendelkezésre álló egyenleg megtérítéséig terjed.
14.2. A jelen Szerződés semmilyen rendelkezése nem zárhatja ki vagy korlátozhatja a mi hanyagságunk vagy csalásunk folytán bekövetkezett halálesetekkel, ill. személyi sérülésekkel kapcsolatos felelősségünket.
14.3. A törvényben és jogszabályokban foglalt, ill. egyéb jellegű feltételeket és szavatosságokat a jogszabályok által megengedett legnagyobb mértékben kifejezetten kizárjuk.
14.4. A 7. és a jelen 14. pontban kikötött felelősségkizárások és -korlátozások kapcsolt vállalkozásaink, így például a Programgazda, a MasterCard International Incorporated és más beszállítók, vállalkozók, ügynökök, forgalmazók és ezek érintett kapcsolt vállalkozásai Ön felé fennálló mindennemű, a jelen Szerződéssel kapcsolatban esetlegesen felmerülő felelősségére is vonatkoznak.
14.5. A Kártyával lebonyolított vásárlásaival kapcsolatos vitás kérdéseit a kereskedővel rendezheti. Sem a Programgazda, sem a Kibocsátó nem vállal felelősséget a Kártyával vásárolt áruk és szolgáltatások minőségéért, biztonságosságáért, jogszerűségéért vagy más tulajdonságáért.

15.1. A Kibocsátó, mint adatkezelő a számára a jelen ÁSZF szerinti szolgáltatás nyújtásához szükséges és annak teljesítése során tudomására jutott személyes adatokat a mindenkor hatályos adatvédelmi jogszabályok szerint kezeli és használja fel. Az adatkezelés jogalapja a Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont].
15.2. A Kibocsátó és a Programgazda által végzett személyes adatok kezelésének összefoglaló táblázata:

 

Kibocsátónak a Kártyabirtokos részére nyújtott Edenred Kártya Szolgáltatással kapcsolatos adatkezelésének összefoglalása (myEdenred felhasználói fiók esetén)
 Adatkezelő Kibocsátó
 Adatkezelés célja A Kártyabirtokos ÁSZF-be foglalt Szolgáltatások teljesítése
 Adatkezelés jogalapja A Kibocsátó és a Kártyabirtokos közötti Szerződés teljesítése [GDPR 6. cikk (1) bekezdés b) pont]
 Kezelt adatok köre Érintett családi neve, utóneve, születési ideje, anyja neve; Érintett e-mail-címe; Érintett mobiltelefonszáma; feltöltendő összeg; kártya szériaszáma; tranzakció adatai, számlatörténet;
 Adatkezelés időtartama Szolgáltatás teljes időtartama és annak megszűnését követő 6 év (Szolgáltatással kapcsolatos esetleges követelések elévüléséig)
 Adatfeldolgozók Edenred Magyarország Kft.: (székhely: 1134 Budapest, Váci út 45.)
adatfeldolgozás célja: az Edenred Kártya Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos rendszerek üzemeltetése és támogatásnyújtás, Ügyfélszolgálat feladatainak ellátása.

Edenred Romania SRL.: (székhely: Central Business Park, Calea Șerban Vodă 133, București 040205, Románia)

adatfeldolgozás célja: az Edenred Kártya Szolgáltatás nyújtásával kapcsolatos rendszerek üzemeltetése és támogatásnyújtás, Ügyfélszolgálat feladatainak ellátása.

Programing Pool Romania (székhely: Strada Transilvaniei 18A, Baia Mare, Románia)
adatfeldolgozás célja: kártyával kapcsolatos szolgáltatásokat segítő szoftverek biztosítása, IT support

Idemia Hungary Kft. (székhely: Tó-Park hrsz.: 3301/21., 2045 Törökbálint, Tópark utca)
adatfeldolgozás célja: kártyagyártás

Y-Collective Kft. (székhely: 7628 Pécs, Arany János u. 24.)
adatfeldolgozás célja: extranet üzemeltetés, kártyamegrendelések feldolgozása, weboldal üzemeltetése, Edenred mobilalkalmazás üzemeltetése, IT support tevékenység

The Rocket Science Group LLC d/b/a MailChimp (székhely: 675 Ponce De Leon Ave NE, Suite 5000 Atlanta, Georgia 30308, USA)
adatfeldolgozás célja: Edenred Kártya Szolgáltatással kapcsolatos tájékoztató e-mailek (rendszerüzenetek, ÁSZF módosítás, mobilalkalmazás frissítés) kiküldése.

Az összefoglalók csak a könnyebb áttekintést szolgálják, kérjük, olvassa el a teljes Adatvédelmi tájékoztatót, ami elérhető a Weblapon.

 

Programgazda marketing és reklámtevékenységével kapcsolatos adatkezelésének összefoglalása
Adatkezelő A Programgazda marketing és reklámtevékenységével kapcsolatos adatkezelések tekintetében a Programgazda az adatkezelő.
Adatkezelés célja Marketing- és reklámüzenetek küldése a Kártyabirtokos részére
Adatkezelés jogalapja Érintett hozzájárulása [GDPR 6. cikk (1) bekezdés a) pont és a gazdasági reklámtevékenység alapvető feltételeiről és egyes korlátairól szóló 2008. évi XLVIII. törvény 6. § (1) bekezdés].
A hozzájárulás bármikor visszavonható.
Kezelt adatok köre Érintett családi neve; Érintett utóneve; Érintett e-mail-címe; Érintett mobiltelefonszáma
Adatkezelés időtartama Hozzájárulás visszavonásáig
Adatfeldolgozók Edenred Romania SRL.: (székhely: Central Business Park, Calea Șerban Vodă 133, București 040205, Románia)

adatfeldolgozás célja: reklámcélú adatkezelés – hírlevelek kiküldése.

Y-Collective Kft. (székhely: 7628 Pécs, Arany János u. 24.)
adatfeldolgozás célja: reklámcélú adatkezelés

The Rocket Science Group LLC d/b/a MailChimp (székhely: 675 Ponce De Leon Ave NE, Suite 5000 Atlanta, Georgia 30308, USA)
adatfeldolgozás célja: reklámcélú adatkezelés – hírlevelek kiküldése

Az összefoglalók csak a könnyebb áttekintést szolgálják, kérjük, olvassa el a teljes Adatvédelmi tájékoztatót, ami elérhető a Weblapon.

 

15.3 A Kártyabirtokos a személyes adatainak kezelésével kapcsolatban az őt megillető jogok gyakorlása érdekében a Kibocsátóhoz fordulhat az Ügyfélszolgálaton keresztül.

16.1. A jelen Szerződésben biztosított valamely jog vagy jogorvoslat általunk történő gyakorlásának késedelme vagy elmaradása nem értelmezhető az adott jogról vagy jogorvoslatról való lemondásként, vagy az ilyen jog vagy jogorvoslat későbbi gyakorolhatóságának kizárásaként.
16.2. Ha a jelen Szerződés valamely rendelkezése végrehajthatatlannak vagy jogellenesnek tekinthető, akkor a fennmaradó rendelkezések hatálya teljes mértékben fennmarad, feltéve, hogy a végrehajthatatlan vagy jogellenes rendelkezés nem képezi a Szerződés lényeges elemét.
16.3. Ön nem engedményezheti, ill. ruházhatja át a jelen ÁSZF-ből eredő jogait és/vagy hasznait. Felelőssége az Ön részére használatba adott összes Kártya törléséig vagy lejáratáig vagy a Kártya használatára vonatkozó jogosultsági idő fennállásáig, valamint a jelen ÁSZF értelmében fizetendő minden összeg Ön és/vagy az Ügyfél általi maradéktalan megfizetéséig fennmarad. Jogainkat és hasznainkat az Ön és/vagy az Ügyfél előzetes írásos értesítése nélkül is bármikor átruházhatjuk. A jelen ÁSZF keretében fennálló bármely kötelezettségünket alvállalkozásba adhatjuk.
16.4. Semmilyen, a jelen ÁSZF nem részes harmadik fél nem jogosult a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezések kikényszerítésére, azzal a kivétellel, hogy a Mastercard International Incorporated és annak érintett kapcsolt vállalkozásai kikényszeríthetik a jelen Szerződés számukra valamilyen hasznot vagy jogot biztosító bármely rendelkezését, valamint, hogy a 14.4 pontban meghatározott (jogi) személyek kikényszeríthetik a 14. pontban foglaltakat.
16.5. A jelen Szerződést a Belga jog szabályozza és Ön hozzájárul a Belga bíráságok nem kizárólagos joghatóságához és illetékességéhez. Ezen kikötés az Ön javát szolgálja és nem korlátozza Önnek azon jogát, hogy eljárást kezdeményezzen a Belga Bírósági Törvény 624, 1°, 2° és 4° pontjai szerinti bíróságok előtt.
16.6. A Belga Gazdasági Törvény (Code of Economic Law) VII. könyvének VII.5 és VII.29 cikke szerint Ön kifejezetten elfogadja, hogy a jelen Szerződés tekintetében a Belga Gazdasági Törvény VII.30 § 1, VII.32 § 3, VII.42, VII.44, VII.46, VII.47, VII.50, VII.55/3, VII.55/4, VII.55/5 és VII.55/7 cikkei nem alkalmazandók vagy az időkorlátozások, amelyeket a Belga Gazdasági Törvény VII. könyvének VII.41 cikke állapít meg, nem alkalmazandó.

17.1. A szerződés nyelve a magyar.
17.2. A Kibocsátó az ÁSZF-ről és a díjakról, valamint ezek módosításairól a Szerződéskötést kezdeményező Ügyfelet és a Kártyabirtokost a Weblapon való közzététellel tájékoztatja.
17.3. A Kártyával teljesített Tranzakciókról a Kártyabirtokos az Ügyfélszolgálat elérhetőségein keresztül tájékozódhat. A Kibocsátó számlakivonatot a Kártyabirtokos ez irányú kérése esetén tartós adathordozón (e-mailben) díj ellenében bocsát a Kártyabirtokos rendelkezésére.
17.4. A Kártyabirtokos a számára használatba adott Kártyán lévő Elektronikus Pénz összegéről az Ügyfélszolgálati elérhetőségeken tájékozódhat.
17.5. A Kártyabirtokos kifejezetten elfogadja, hogy a Szerződés hatálya alatt a közte és a Kibocsátó közötti kommunikáció telefonon keresztül történik.
17.6. A Kibocsátó az értesítéseket és nyilatkozatokat a Kártyabirtokos regisztrációja során megadott e-mail-címére küldi. A Kibocsátó az értesítések átvételének elmulasztásából eredő károkért nem felel, így azért sem, ha a Kártyabirtokos rossz e-mail-címet adott meg, vagy a Kártyabirtokos által megadott e-mail-cím megszűnt, illetve a Kártyabirtokos már nem rendelkezik hozzáféréssel a megadott e-mail-címhez. 2023.10.26. napjától a Kártyabirtokos a megadott e-mail címét és telefonszámát az Ügyfélszolgálaton keresztül módosíthatja.
17.7. A Kártyabirtokos a Kibocsátóval az Ügyfélszolgálaton keresztül tud kapcsolatot tartani.

18.1. Ha segítségre van szüksége, be szeretné jelenteni Kártyája elvesztését vagy ellopását, elfelejtette PIN kódját, le kívánja kérdezni a Rendelkezésre álló egyenlegét vagy amennyiben a Kártya használatával kapcsolatban bármilyen nehézsége támadna vagy kérdése lenne, úgy lépjen kapcsolatba Ügyfélszolgálatunkkal, amelynek elérhetőségeit a Weblapon találja.

 

 

Üzletkategória

Üzlettípusok

MCC
(kereskedelmi kategória kód)

Divat

Ruházati üzletek
Cipőboltok
Sportruházat

5611, 5621, 5651, 5691
5661
5655

Szépségápolás, egészségügy

Gyógyszertárak, patikák
Drogériák, parfümériák

5912
5977

Utazás

Buszvonalak, járatok

4131

Papír, írószer

Írószerek, irodai kellékek, nyomtatás
Irodaszer, irodai és iskolai kellék üzletek

5111
5943

Élelmiszerüzletek

Áruházak
Élelmiszerboltok, szupermarketek
Vegyes élelmiszerboltok

5311
5411
5499